Nem lehet egyrészt megspórolni a 89-es rendszer címkézgetésektől mentes, empatikus elemzését, mert rossz kiindulópontokból rossz válaszok születnek. Lehet azt mondani, hogy a rendszer hibás volt, és ezért tudták a pártok (legfőképpen a kétpártrendszer kialakításában és fenntartásában érdekeltek) abuzálni és megfosztani demokratikus elemeitől. Példának okáért a választási rendszer meggyőződésem szerint visszahat a politikai kultúrára, és a polarizáció (ha nem is volt feltétlen kódolva) benne volt az erős többségi elemmel megcsinált rendszerben. De a kétpártrendszert és a következményeit (amik a 2000-es években valósultak meg) nem lehet a 89-es rendszerrel azonosítani.
Csigó Péter blogbejegyzésében nagyon fontos észrevételeket tesz a demokrácia ideális működésével kapcsolatban. Azokon a pontokon azonban, ahol ezt a magyar viszonyokra és különösen a 89-es politikai rendszer természetére vonatkoztatja, egy sor problémát látok, amelyekre az következőkben igyekszem felhívni a figyelmet.
Egyik alapállítása, hogy a 89-es rendszer antidemokratikus volt és a bukása ennek köszönhető, továbbá hogy a nyugati rendszerek is antidemokratikusak (vagy kiüresedettek, vagy túl kevéssé demokratikusak). Amint az meglehetősen szembeötlő, a fejlett nyugati demokráciák bár lehetnek válságban, teljesíthetnek rosszul, szűkölködhetnek folyamatos interakcióban képviselő és képviselt között, de nem omlanak össze és nem adnak helyet az egyéni szabadságot szűkítő, tekintélyelvű rendszereknek. Éppen ezért nem hiszem, hogy jó nyomon járunk, ha a 89-es rendszer összeomlásáért és a mostani Izé kiépüléséért ezt tesszük felelőssé.
Nagyon meggyengíti a szöveg alapzatát, hogy nem elemzi a 89-es rendszert, és nem állítja szembe akár a korabeli nyugati rendszerekkel, akár mostaniakkal. Erről még később.
Ahistorikus, mert nem foglalkozik azzal, hogy a ”fejlett demokráciák” is változnak és valamiből kifejlődtek (úgy értem, valamiből, amit már akkor is sokfele példának tekintettek). Az, hogy a 89-es rendszer mellett elment az idő, az egy másik érv, mint hogy eleve nem volt demokratikus.
Megvallva, hogy nem ismerem az irodalmat, amire Csigó alapoz, nehezen nyelem le azt az állítást, hogy a képviseleti rendszer demokratikus jellege megköveteli a folyamatos interakciót a képviselő és a választók között egyszerűen az ügyek bonyolultsága miatt. Az állampolgárnak ráadásul joga kéne, hogy legyen arra, hogy ne vegyen részt ügyekben, amikben szerinte nem kell részt vennie (bármennyire is szép és kívánatos, hogy a polgár részt vegyen a közösség ügyeiben, hadd menjen már el hétvégén kapálni a telekre, ha erre van igénye a boldogságához). Ugyanakkor a képviselteknek egyenlőknek kell lennie a képviselet módjában és mértékében – nem ugrálhat a képviselő egy aktív kisebbség aktuális hasfájásai alapján.
És innen egy lépés a nagyon széles értelemben vett civil társadalom szerepe. A Csigó szöveg kihagy egy sor olyan létező szempontot és diskurzust, amelyek elkerülhetetlenül fontosak a 89-es rendszer és általában a magyar demokrácia állapota értelmezése szempontjából. A képviselet csak egy fontos szempontja a politikai rendszer értelmezésének, miközben a modern demokrácia egy sor dolog összege: rule of law, törvény előtti egyenlőség, decentralizáció, regionalizmus, önkormányzatiság, átláthatóság, kisebbségi jogok, stb-stb.
Emiatt tartom rossznak Csigó periodizálását: az osztály pont ugyanúgy konstrukció, mint a nemzet (már szerintem, de azt hiszem, ilyet már más is mondott:), és nem lesz belőle hihető és hiteles kategóriája a tömegpárti demokráciák értelmezésének. A képviseleti demokráciák kiüresedéséről beszélni értelmes dolog, de ennek az osztályokhoz meggyőződésem szerint nincs köze. Ezzel szemben a nyugati politikai rendszerek állandó mozgásban vannak az említett átláthatóság, alapjogok, fogyasztóvédelem stb. terén. Az állampolgár ma olyan jogok védelmét élvezi, amikről a tömegpárti demokráciák korában nem nagyon álmodhatott.
De a lényeg az, hogy (itt térnék vissza) Csigó nem egyszerűen eltekint a 89-es rendszer mélyebb elemzésétől, hanem lényeges elemeivel nem foglalkozik. Szerintem kimondott tévedés azt gondolni, hogy az alkotmányos berendezkedéssel kapcsolatos elképzelés az volt, hogy az elit majd mindent okosan elintéz, a többiek meg négy évenként választhatnak. Ha nem tévedek nagyot, az önkormányzati rendszer szétaprózásának éppen az lett volna az értelme, hogy a döntések ne az állampolgártól távol szülessenek, egy sor területen autonómiákat akartak kialakítani, és ugyan nem akarta a nyugati fejlődést senki meghaladni, de a rendszerváltás antropológiája őszinte emlékeim szerint távol esett attól, amit Csigó a rendszernek tulajdonít.
A fentiekben értelemszerűen elnagyoltan fogalmaztam meg néhány gondolatot, amelyekből szerintem két dolog következik. Mindkettő azzal kezdődik, hogy nem lehet megspórolni.
Nem lehet egyrészt megspórolni a 89-es rendszer címkézgetésektől mentes, empatikus elemzését, mert rossz kiindulópontokból rossz válaszok születnek. Lehet azt mondani, hogy a rendszer hibás volt, és ezért tudták a pártok (legfőképpen a kétpártrendszer kialakításában és fenntartásában érdekeltek) abuzálni és megfosztani demokratikus elemeitől. Példának okáért a választási rendszer meggyőződésem szerint visszahat a politikai kultúrára, és a polarizáció (ha nem is volt feltétlen kódolva) benne volt az erős többségi elemmel megcsinált rendszerben. De a kétpártrendszert és a következményeit (amik a 2000-es években valósultak meg) nem lehet a 89-es rendszerrel azonosítani.
Nem lehet továbbá megspórolni mindazt a gondolkodást, hogy a magyar társadalom miért áll ilyen lelkesen be az elitista megoldások mögé, miért nem próbál érdekvédelembe szerveződni, miért működik másképp a politikai rendszer itt, mint nyugatra vagy északra. Azért ilyesmin már Bibó is gondolkodott.
Welker Árpád